DK

DÍJNYERTES KÖNYVEK Díjnyertes kötetek, díjnyertes szerzőktől, hogy eligazodhass a könyvek tengerében és biztosan a legjobbakat választhasd.

"Kicsi hícsí, úgyis meglelünk!"

2010.12.10. 14:58 | Zanphagras | Szólj hozzá!

Címkék: hugo átjáró campbell nebula hugo díj pohl frederik pohl gateway locus robinette nebula dij frederik heechee hícsí john w. campbell broadhead

 

„NYILVÁNOS ÁRVERÉS. Eltűnt személyek vissza nem követelt ingóságai. A Charlie Kilences Trösztterületen, holnap: 13.00-17.00.-ig.”

Kérdés: Azt tudom, hogy milyen jutalom jár egy intelligens idegen életforma felfedezéséért, de vajon mi van, ha valaki egy eleven hícsít talál?

Hegramet professzor: Először találjon egyet. Aztán nevezze meg, hogy mekkora jutalmat akar.”


 

A regény, amiből az idézetet vettem, az sf irodalom egyik legsikeresebb írása: 1977-ben elnyerte a Nebula legjobb regény díját, 1978-ban a Hugóét és a Locusét is, valamint az 1978-as John W. Campbell-díjat. Ez utóbbi egy szakmai zsűri által odaítélt díj, amivel csak különösen színvonalas műveket jutalmaznak – tehát ha az adott év könyvtermésében nem találnak ilyet, nem osztják ki. Ilyen tekintetben szintén nagyon fontos és értékes díj. Frederik Pohl sorozatindító regényéről van szó, az Átjáróról.

 

A mű egy kilátástalan, szürke társadalmi berendezkedés idejében indul. A túlnépesedett Földön nagyon sok embernek az egyetlen esélye a túlélésre, ha mindenén túlad, és elutazik az Átjáró-aszteroidára, hogy az életét kockára téve (azaz mindenét, amije még egyáltalán maradt az út után) irányíthatatlan és kiismerhetetlen, ősi űrhajókba üljön és a fénynél sokszorta sebesebben továbbrepüljön… senki sem tudja, hova.

Az aszteroidát egy ősi, ismeretlen létforma hagyta maga után, az ún. hícsík, akikről még annyit sem tud az emberiség, hogy nagyjából milyen testfelépítésűek voltak, milyen levegőt szívtak… ugyanis többtízezer éve eltűntek, miután mindenféle rejtélyes alagutat fúrtak a Vénusz kérgébe, csakúgy, mint az Átjáró-aszteroida belsejébe. Utóbbiban ráadásul egész gépparkot hagytak: különböző méretű és páncélozású űrhajók tucatjait, amik az emberi felfedezésük korában is tökéletesen működőképesek voltak… vagy pont nem. Akkor derült ki, ha valaki beült, és elindította. Furcsa, megfejthetetlen hícsí kódok alapján lehetett rajtuk a célt beállítani, és bátor, vakmerő vagy csak egyszerűen reménytelen emberek százai özönlötték el az Átjárót, hogy pontosan ezt tegyék, és kilőjék magukat az ismeretlenbe, hogy vagy őrült gazdagságra tegyenek szert a talált hícsí emlékek vagy új világok kapcsán, vagy sikerrel landoljanak egy szupernóva vagy fekete lyuk kellős közepén, és így örökre eltűnjenek.

A történet főhőse, Robinette Broadhead is egy ilyen feltáró: szegény család gyermekeként került az Átjáróra, szorongásai miatt azonban halogatja a küldetésre való jelentkezést… amíg meg nem ismeri Klarát. Klara nem egy csodaszép nő, de Robinette (vagy ahogy általában hívják, Robin) mégis őszintén, fülig beleszeret. Pontosan ezért tragikus, amikor végre rászánják magukat egy közös misszióra, és az Átjáró Tröszt egy kísérleti útján vesznek részt. Két ötfős hícsí hajót küldenek egyazon helyre, a baj azonban az, hogy a hícsíket valamiért rendkívül érdekelték a fekete lyukak és a hasonló csillagászati szingularitások… és egy ilyen objektum gravitációs terén belül érkeznek meg, ami elmondhatatlanul kegyetlen döntés elé állítja őket…

A történetet Robin meséli el, időnként megszakítva a pszichoanalitikusánál tett látogatásokkal, amelyekből az események lelki oldala és Robin későbbi élete is elénk tárul: valamiért Robin szemérmetlenül gazdag lett, de mégis őrületes módon szenved…

A mű témái között így a galaxis felfedezése mellett olyan témák merülnek fel, mint az űrhajósok pszichológiai problémái (összezárva egy szobányi térbe száz napra egy, két, három, sőt, néha négy másik emberrel…), a kétségbeesettség, nincstelenség életérzése, félelem a haláltól és még nagyobb félelem az élettől, bűntudat, pótcselekvések…

Adalékként a regényben számos reklám, előadásrészlet, hirdetés olvasható az Átjáró-aszteroida hirdetőtábláiról és könyvekből, amelyekkel Robin találkozhatott. Ezek hihetővé, színessé, életszerűvé teszik az Átjátó-bázist és magát a Pohl által mesterien lefestett világot egyaránt. A szerző kíméletlenül festi le a jövő emberének életét: a technológia nem megváltó erejű, a hícsík nincsenek sehol, a technikájuk érthetetlen, az egyre növekvő számú emberiséget pedig nem sokáig lehet már mivel etetni…

A koronát a műre Robin pszichoanalitikusa, a mesterséges intelligencia, Sigfrid van Ideg teszi fel. Sigfridet arra programozták, hogy értse meg az emberiséget, és ő pontosan ezt is csinálja, de ez beláthatatlan következményekkel jár számára is…

A könyvet öt másik követi a sorozatban, a legutolsó, A hícsík birodalma 2004-ben jelent meg angolul és 2010-ben magyarul Kóczián János fordításában. Pohl végigviszi a sorozatban mindazt az alapfeltevést, amiből kiindul az Átjáróban, elképesztő mélységben betekintést nyújtva az emberi lélekbe – ami, a sorozat közepétől kezdve, annyira már nem is emberi…

 

 

Cím: Átjáró

Szerző: Frederik Pohl

Magyarországi megjelenés: 2004

Fordította: Nagy Sándor

Kiadó: Ulpius-ház

 

A bejegyzés trackback címe:

https://dijnyerteskonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr112506864

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.