Az elismerést elsősorban szépirodalmi művek alkotói kaphatják meg, de a svéd uralkodó 1901-es pontosítása értelmében odaítélhető olyan szerzőknek is, akik forma és ábrázolás szempontjából alkottak kimagaslót valamelyik műfajban. A díjjal általában egy egész életművet mint alkotást jutalmaznak, de van rá példa, hogy egy konkrét munkára hivatkoznak az indoklásban. Nem kötelező, hogy az előző év irodalmi termésének legjobbjaiból válasszanak, értékelhetők olyan darabok is, melyek jelentőségére csak ebben az időszakban derült fény. A díj bizonyos esetekben megosztható, de nem kötelező minden évben kiosztani – ilyenkor tőkésítik az összeget. Fontos kikötés, hogy a művész nemzeti hovatartozása nem befolyásolhatja a döntést, sem politikai megfontolások.

Minden év februárjának első napjáig van lehetőség a jelölésre. A svéd, francia és spanyol akadémia tagjai, minden más akadémia humán területen tevékenykedő tagjai, esztétikát, irodalmat vagy történelmet tanító egyetemi oktatók, az irodalmi Nobel-díj korábbi nyertesei, egyes országok írószövetségeinek elnökei tehetnek javaslatot a jelölt személyét illetően. Ezt követően a Nobel Bizottság elkezdi tanulmányozni a listán szereplő szerzők munkásságát, a Nobel Intézet egyes nemzetek, nyelvek irodalmára specializálódott szakértői pedig segítik őket. A jelöltek köre áprilisra tizenöt főre szűkül, május végére már csak öt esélyes marad. A végső döntést novemberben hozzák nyilvánosságra, a díjátadó időpontja december 10.

Alfred Bernhard Nobel (1833 – 1896)

1833-ban született Stockholmban. Apja, Emmanuel Nobel Szentpéterváron kapta meg a munkájához szükséges támogatást, így családjával együtt Oroszországba költözött. Itt alapította meg kohóját és gépgyárát. Később visszaköltöztek Svédországba; az apa és felnőtt fiai érdeklődése ekkor már a robbanóanyagok felé irányult.

Alfred Nobel hosszú időn keresztül kísérletezett a nitroglicerinnel, mire rájött, kovafölddel és szódával keverve jól kezelhető, biztonságosan szállítható robbanóanyag készíthető belőle: ez lett a dinamit.

Nobel rendkívül művelt, békepárti ember volt. Hosszas levelezést folytatott Bertha Kinsky grófnővel (a későbbi von Suttner bárónéval), élete nagy, reménytelen szerelmével, aki lelkes békeaktivistaként arra inspirálta a férfit, hogy tegyen valamit a világ jobbá tételéért.

Mikor bátyja 1888-as halálakor tévedésből Alfred Nobel neve szerepelt a lapokban, szembesülnie kellett azzal, hogy a megemlékezések alakját a pusztításhoz kötik. Annak érdekében, hogy ne ilyen emléket és örökséget hagyjon maga után, végrendeletében hatalmas vagyonát a Svéd Királyi Tudományos Akadémia gondjaira bízta azzal az utasítással, hogy kamatait minden évben egyenlően osszák szét azok között, akik a leginkább kimagasló teljesítményt nyújtották a fizika, a kémia, az orvostudomány és az irodalom területén, valamint a legtöbbet tették a béke, a világ jobbítása ügyében.