1929 végén, mikor Thomas Mann megkapta a már korábban is remélt Nobel-díjat, az írót is meglepte, hogy az indoklásban A Buddenbrook ház című regényét emelték ki. A hivatkozások közül leginkább A varázshegyet hiányolták – a bizottság egyik domináns tagja, Fredrik Böök irodalomtudós állítólag nem volt elragadtatva tőle. Pedig a viszonylag eseménytelen könyv tüzetesebben megvizsgálva jó néhány elgondolkodtató, aktualitásából mit sem veszítő kérdést, problémát vet fel.
A felszínen zajló történet viszonylag egyszerű: a jómódú családból származó Hans Castorp korán elveszíti szüleit, majd pár évvel később nagyapját. Mérnöknek készül, ám mielőtt munkába állna, meglátogatja unokatestvérét, akit a davosi szanatóriumban kezelnek. A „varázshegy” azonban többé nem ereszti Hansot: hosszú éveket tölt a Berghofban. Végül a világháború kitörése, a katonai behívó vet véget a kényelmes intézeti mindennapoknak.
Az egyik lényeges kérdés a regénnyel kapcsolatban, hogy mi adja a szanatórium vonzerejét, ami miatt Hans képtelen elszakadni onnan. Mi több, egyik látogatóba érkező rokona szinte elmenekül, magán is tapasztalva a hely csábítását, már-már mágikusnak tűnő vonzerejét. Erre jó magyarázat lehet a férfi gyermek- és ifjúkorának rövid bemutatása. Hans a nagyapja haláláig terjedő időszakban elbizonytalanodik azokban a viszonyítási pontokban, melyek segíthetnének meghatározni helyét, szerepét a világban. A hagyomány, a család folytonossága elveszti a szemében jelentőségét, s úgy tűnik, egy értékes, elismerésekben gazdag életet sem követ semmiféle megdicsőült állapot a halál pillanatában vagy azt követően – ezt látja a nagyapa ravatalát szemlélve: prózaiságot. A mérnöki pályát sem igazi elhivatottságból, őszinte érdeklődésből választja, unottan gondol az előtte álló munkás napokra. A szanatórium orvosa egyből meg is látja a fiatalemberben az ideális páciensjelöltet. S valóban, Hansnak megtetszik ez a furcsa, a való élettől sokban idegen világ. Napi ötszöri étkezés ínyenc falatokkal, pihenők a teraszon, séták, beszélgetések, kellemes környezet – ráadásul mindezt könnyedén ki tudja fizetni örökségének járadékaiból. Közben persze ott a betegség ténye és a halál, ugyanakkor néhány kezelt esetében kétséges, valóban olyan nagy-e a baj, vagy inkább a davosi életforma iránti vágy váltja ki a tüneteket (mint Hans esetében). Eltűnő és visszatérő páciensek, Settembrini és Naphta filozófiai vitái, egy szerelem – vagy valami ahhoz hasonló – fűszerezi Castorp benti napjait, közben pedig egyfajta tétova tapogatódzás, hogy valamiben megtalálja a dolgok értelmét, célját.
Mann regényében az az embertípus tűnik fel, aki a „normális”, hétköznapi világ kínálta lehetőségekkel nem tud megelégedni. Keres valamit, de maga sem tudja, pontosan mit. E próbálkozások történetét ismerhetjük meg A varázshegy lapjain.
Cím: A varázshegy
Szerző: Thomas Mann
Kiadás éve: 2004
Kiadó: Gabo Kiadó
